Grace és Frankie

2020.05.20

Talán a Grace and Frankie első pillantásra nem tűnik társadalmi jelentőségű műnek, ám nagyon is az. Csak 2015-re jutottunk el oda, hogy készülhetett neves alkotókkal, nagy sztárokkal, igényes kivitelezésben egy könnyed vígjátéksorozat, amelynek hetvenes éveikben járó nők a főhősei. Ehhez persze arra a sokat emlegetett tévés forradalomra is szükség volt, ami lehetővé tette, hogy egyre több, rétegközönséget megszólító széria szülessen, illetve konkrétan a Netflixre, amely világszerte eljuttatja ezeket a célközönségükhöz. Amellett, hogy reklámszünetek nélkül biztosít félórás játékidőt egy-egy epizódnak, és nem ódzkodik a rizikósabbnak tartott sztorielemektől és szókimondóbb dialógusoktól sem.

A sorozat fő alkotója Marta Kauffman, aki a Jóbarátok szülőanyja is volt, de érdekes módon az alapötlet nem a hatvanéves tévés agyából pattant ki. Ő csak annyit tudott, hogy Jane Fonda és Lily Tomlin (akik barátnők az 1980-as Kilenctől ötig óta) szeretne közös sorozatban szerepelni, és próbált kitalálni valami hozzájuk passzoló sztorit, amikor a lánya bedobta, hogy mi lenne, ha Fonda és Tomlin két olyan nőt játszanának, akiknek a férjei egymásba szeretnek.

Ebből kiindulva szuper, az olcsó humorizáláson messze túlmutató dinamikákra lehetőséget adó miniközösséget hoztak létre. Grace (Fonda) és férje, Robert (Martin Sheen) jó megjelenésű, tetszetős házban élő, meglehetősen merev pár két gyönyörű szőke felnőtt lánnyal (Brooklyn Decker és June Diane Raphael), Frankie (Tomlin) és férje, Sol (Sam Waterston) ellenben humuszevő hippik két örökbefogadott felnőtt fiúval, a fekete Buddal (Baron Vaughn) és a drogfüggő Coyote-val (Ethan Embry). forrás

.

Filmeknekunk © Minden jog fenntartva 2020
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el